Éjszakai műszak

Amikor már azt hittem, minden lehetséges módját átéltem az itteni munkának, akkor jött az alvásmegvonás. Az, hogy éjjel kettőre kellett jönni dolgozni, elég megrázó élmény volt.

Ha 1.20-kor csörög az ébresztő órád, kinézel az ablakon, és köd van, meg szemerkélő eső, tök sötét, az kicsit sem vicces.

Még akkor sem, ha a domb közepén vár rád a sorstársad, akivel lehúzod az éjszakai műszakot.

Kettőkor vasalásra előszárított nedves asztalterítőket és párnahuzatokat előhajtogatni elég monoton, ettől a munkától délután is bekómázok, annyira unalmas. És még beszélgetni sem volt túl sok erőnk. Fél négykor beültünk az öltözőbe, Móni hozott szendvicseket, én joghurtot, és reggeliztünk. Aztán öt órától vasalás, ezerrel, ketten pakolták a gépbe a terítőket, én Z. a hangyával hajtogattam. Vicces volt, és büdös.

Mire a többiek hétre megérkeztek, más az első hivatalos szünetünket is megkaptuk, sőt, abban a megtiszteltetésben is részünk lehetett, hogy felmehettünk az egyik üres szobába kávézni. Teljesült az álmom, kávézhattam a szobateraszon, üldögélhettem a kanapén, igaz, a csészéket és a kávéfőzőt nekünk kellett elmosni magunk után. És ebben a szobában mi ittuk az utolsó kávét, mert az átépítésnél le fogják bontani.

Kísérteties volt egy teljesen üres szállodában végigtolni a törölközős kiskocsikat, 100 üres szoba, félig kipakolt recepció és étterem, és persze csurig megtöltött kamrák. Az öregasszonyok bespájzolták a törölközőket és a köntösöket a nyári szezonra maguknak. Hát, neki ez a szezonvég ugyanakkora sokk, mint nekünk felszabadulás. Nekik ez az életük, semmi másról nem tudnak beszélni, csak a munkáról, semmi mást nem csinálnak, mint dolgoznak.

Az éjszakai hajtogatás és vasalás után mehettünk szobákat nagytakarítani. Már két napja ez a program, de még nem kaptunk egyöntetű, egyértelmű utasítást, hogy mit is kell csinálni. Az öregek szóbeszéde alapján kezdtük el, jobb híján, aztán meglátjuk, jó lesz-e.

Fogkefével súrolunk ablakperemet, különféle vegyszerekkel kísérletezünk a fürdőszobai fugák fehérítésére-ezt is mi találjuk ki, hogy mit is locsoljunk rá, az utasítás csak annyi volt, hogy ne legyen szürke. Lassan elgázosítjuk magunkat, meg gumikesztyű alatt is szétmarja a kezünket, de alakulnak a fürdők. Az ajtókeretekre kitalált tisztítószert tegnap nem mostam le, ma kezdhettem előről a sikálást, mert fehér lett és ragacsos.

Holnap reggel mindenki négykor kezd. Vicces lesz.

Majd rohangálunk egyik szobából a másikba, mert félóránként kiderül valami egész új dolog, amit meg kell csinálni, de addig senki nem mondta. Mert meg van szervezve minden. Ahogy eddig is volt. Még kétszer megyünk.

Mához egy hétre már nem leszek itt...

Mához egy hétre már nem leszek itt…Igaz, nem gyorsvonat visz el innét, hanem kocsival megyek haza, ha minden terv szerint alakul, akkor munka után, este hatkor indulás, talán még átöltözök embernek, és nem a koszos fehér cuccban vezetek.

De már visszaszámolás van.

Még négy napig vannak vendégek, aztán három nap nagytakarítás. A mai az utolsó szabadnap, el kell intézni az ajándékok beszerzését, el kell köszönni a kedvenc hegyektől, kávézóktól, városoktól. Sok minden hiányozni fog, sok mindent magammal vinnék. Leginkább a nagy tereket, a hatalmas völgyet, az óriás hegycsúcsokkal. És a szabadságot, a könnyedséget, ahogy itt élni tudnak az emberek. A normális emberek.

Persze, sok mindent szívesen a hátam mögött hagyok, már csak hét nap.

És ahogy már korábban írtam, sok mindenből tanultam. Azt persze nem mondom, hogy hálás vagyok a sok rosszért, amit itt átéltem, de talán ez kellett ahhoz, hogy másképp lássam a világot, és hogy erősebb legyek, mint voltam.

Ha mérleget kell vonni, akkor a jó dolgok jutnak először az eszembe, persze, a szezonpénz kifizetése után még lesz néhány sztori az igazán rossz dolgokról is.

Ami azt jelenti, hogy a blogon még jópár bejegyzés lesz, sőt, az otthoni újra beilleszkedésről, kérdésekről és a következő munkakeresésről is írok majd.

Mert az álmaim még mindig messze vannak a valóságtól, még vár rám jópár kanyar, hogy egyenesbe érjek. De már tudom, hogy lesz erőm végigcsinálni.