Lassan több magyar rendszámú autó lesz itt a hegyekben, mint osztrák. És a nagy részük nem pihenni, telelni jön, hanem dolgozni. Mi köze van ennek az országimázshoz?
Hát, elég sok.
Miközben a szakmailag nem túl nagyra értékelt magyar országimázs kampányok futnak Európa szerte, nem kevés pénzt elköltve a meleg és hidegvizes csapokra, nem beszélve a mostani politikai és gazdasági sajtóvisszhangról, addig az európai átlaglakosság, aki megengedheti magának, hogy luxus körülmények között síeljen, karácsonyozzon, annyit lát a magyar valóságból, hogy ide Ausztriába a pincérek, síoktatók, szobalányok jó része Magyarországról jött dolgozni, mert otthon a negyedét sem keresné meg ennek a pénznek.
Vagy mit gondol egy átlagos osztrák egyetemista arról, hogy az anyukájának miért magyar Zimmermadchenei vannak? Akik tanárok, szállodai menedzserek, marketingesek vagy logisztikai vezetők voltak otthon? Miért nekem kell magyarázkodni, hogy otthon 120 ezer Ft-ból nem lehet fenntartani egy kocsihiteles háztartást, miközben az átlag fizetés még ennél is kevesebb?
És miért nem szégyen, hogy itt a borravalónk is több, mint otthon a munkanélküli segély?
Mutogathatjuk a lovaskocsis alföldi képeket, a termálvizeket vagy a Balatont prospektusokban, tévéreklámokban, tarthatunk kiselőadást arról, hogy mennyire szép és vonzó a hely, ahol születtünk, de a világ mégis csak azt látja, hogy magyar orvosok dolgoznak Angliában, hogy London és Anglia tele van magyarokkal, nem beszélve Tirolról.
És tudom, sokan azt gondolják, ez a menekülés a könnyebb út-nekik javaslom, jöjjenek ide pár napra-de mivel pénzből élünk, és valósítjuk meg az álmainkat, egyre többen vágunk neki, legalább egy-egy szezonra.
Hiába tanultunk otthon, hiába értünk el egy bizonyos szintet a saját szakmánkban, most nem tudják, és leginkább nem akarják megfizetni azt, ami az agyunkban van.
Így marad, hogy kampánytervek és szlogenek helyett csak a porszívóra kell figyelnem, meg arra, hogy szépen megágyazzak, nem kell azon stresszelnem, hogy sikeres lesz-e a fészbuk kampány, vagy időben elkészül-e egy grafika.
Csak cseppmentesre kell törölnöm a Villeroy wc kagylókat, és nem ennek a porcelán cégnek a kávéskészletét kell csomagolnom karácsonyi céges ajándéknak a kiemelt ügyfelek részére.
Persze, ehhez el kell viselnem a pszichikai hadviselést, amivel letörnek bennünket nap mint nap, el kell tűrni, hogy az osztrák főnökök gyakran töbre értékelnének egy csótányt, mint bennünket, hogy a szabadnapjainkkal úgy játszanak, ahogy ők szeretnék, hogy nem írhatjuk be a túlórákat, és hogy rendszeresen ellenőrzik még a ruhásszekrényünket is a saját szobánkban, de nem adom fel. Még nem. A saját imázsom kedvéért.



