Mikor jössz már? Mikor jössz már?

A napokban egyre több mikor jössz már üzenetet kaptam. És végre a válaszom, ITTHON VAGYOK!

Fél év után először aludtam a saját ágyamban, először öleltem meg a családomat, a nyulamat, és láttam a Balatont. Érzem a kertben a gyümölcsfák illatát, nem ellenőrzik a szekrényrendet, és reggel nem kell se recepciót takarítani, se vasalni. Még nem is hiszem el.

Még nem is nagyon tudok mesélni, csak habzsolom a hétköznapi csodákat.

Hosszú út volt. Még az utolsó nap is túlóráznunk kellett, még elvileg a szobaátvételt is meg kellett volna várnom, de már se a szezonpénz, se semmi nem érdekel, el kellett indulni, lejárt a szerződésem, lejárt mindenféle hatalmuk felettem, nem tarthattak vissza.

Még szakadt a hó a Gerlos környéki hegyeken hazafelé, még egyszer megmutatta magát a tél, de itthon végre tavasz van. Még szerencse, hogy két kocsival jöttünk, és tartottuk egymásban az erőt, húztuk egymást előre, és minden pihenőhelyen ugráltunk örömünkben, hogy már közeledünk.

Az energiaitalok, kávék és zenék mellett a folyamatos telefonhívások is toltak előre, mert akárhány éves az ember, a családja ébren várja az éjszaka közepén, hogy hazaérjen.

Nekem még plakátot is készítettek, amit az ajtómra ragasztottak. Nem tudtam sírni sem örömömben, annyira jó érzés. És elmondhatatlan, amikor hajnalban az apukám pizsamában vár az ajtóban, anyukám süteménnyel a szobámban.

Egy pillanat alatt törölte az agyam az elmúlt fél év rossz emlékeit, és töltődtem fel egészen más energiával. Még nehéz elképzelni, hogy mi lesz ezután, hogyan rázódok vissza a valóságba, és merre indulok tovább.

Ma pakoltam, szortíroztam, és elkezdem kipihenni magam. Hosszú szabadság lesz, megérdemlem, megérdemeljük, és ha összejövünk itthon Stockbúfelejtő bulira, már csak sírva röhögünk az elmúlt fél éven.

Pakolás

Még négy munkanap. Igazán izgalmas időszak, hiszen az utolsó vendégek már holnap hazamennek.

És kezdődik a nagypucc. Hurrá. Nem igazán tudjuk, mi vár ránk, de a heti beosztást látva nem sok jó. Vasárnap reggel héttől kb. háromig leszek, aztán éjjel kettőre mehetek vissza egy tíz órás etapra.

Kedden mindenki hajnali négykor kezd. Mert közben bontják a szálloda egy részét, robbantják az alatta levő dombot, hogy a nyári szezonra elkészüljön az újabb csoda. Na, ez már nem az én placcom lesz. Szóval az építkezés miatt néha nem lesz áram, meg a mosodát is lebontják, és addigra nekünk el kell készülni. Ki kell takarítani minden szobát, folyosót, kamrát, lépcsőházat, még a szellőzőrácsokat is fényesre kell polírozni. Aztán nyáron, a szezon elején ezt újból megcsinálja valaki.

Közben a saját szobánkat is rendbe kell vágni, és össze kell pakolni a cuccainkat, hogy hazamehessünk.

Így most kimaradnak az esti futások, meg szaunázás, legalább kezdünk visszarázódni a valóságba. És arra se lesz időnk, hogy azon agyaljunk, mi is vár ránk otthon, és merre tovább.

Egy biztos. Már csak négy napig leszek Zimmermadchen Tirolban.

Április

Mit jelent nekünk itt az április?

Hogy ebben a hónapban már megyünk haza!!!
Haza.

Nem is tudom elmondani, mennyire hiányzik. Nem is tudom elmondani, mennyire nem hittem el magam sem, hogy hat hónapig kibírom itt.

És kibírtam. Sőt. Lesz jópár dolog, ami innét fog hiányozni majd.
Persze, most már visszafelé számoljuk a napokat, hogy már csak 19, már csak 18 és fél, már csak 18, 17. És még szabadnapok is lesznek.
Ha Amanda elméletét nézzük, akkor már itt sem vagyunk. Ő már február közepén azt mondta, csak egy hónap van vissza, mert az a két hét a februárból már nem számít, meg az a pár nap az áprilisból sem. Szóval már csak pár nap.
Mennyi mindent meg akarunk nézni még itt! Mennyi helyet megnéznénk a nyáron, hogy milyen lehet, ha kizöldülnek a rétek, ha virágoznak a fák.
Még az is lehet, hogy visszajövünk. Az is lehet, hogy még egy szezont lehúzunk. Persze, egy másik hotelben majd.
Mert sok mindenre jó egy ilyen távollét.

Sok új dolgot megtanultam a világról, magamról és a kapcsolatokról, barátságokról vagy látszatbarátságokról. Arról, hogy mi történik az emberekkel, ha több száz kilométer választja el őket egymástól, arról, hogyan szűnnek meg kapcsolatok, és hogyan alakulnak ki új kötődések.
Megtanultam másképp értelmezni a pénzt, az értékeket, másképp kihasználni a szabadidőmet, másképp feltöltődni, megtanultam dolgozni.
Megtanultam elviselni, ha irányítanak, megtanultam sírás nélkül szembenézni a napokkal, erősebb lettem, önálóbb, tudom, hogy a végesnek hitt erőm mögött még óriási tartalékok vannak.
Tudom, hogy nem tudnak legyőzni most már. Bármit meg tudok tenni, bármit meg is fogok tenni, hogy talpon maradjak. Most már nyugodt szívvel vágok neki újra egy hasonló szezonnak, már nem fogok görcsölni azon, hogy otthon vissza tudok-e csöppenni a „karrierem” világába.
Sok mindent „elvett” talán az életemből ez a fél év, de az igazán fontos dolgok nem változtak. És közben annyi csodát láttam a világból, amire másképp nem lett volna lehetőségem, hogy most azt merem mondani, érdemes volt belevágni.
Már csak 17 nap ebben a fura álomvalóságban.

Dolce vita

Aki nem a hegyek között, a télben él már egy fél éve, el sem tudja képzelni, milyen érzés volt nekünk ma virágzó fákat, tulipános parkokat, szőlővel beültetett hegyoldalakat látni.

Hónapok óta lakunk a tiroli hegyekben, ahol a fehér-kék-zöld minden árnyalatát, szépségét láttuk, de az igazi tavaszi színpompa ide még nem ért fel. Sehol egy virág, épp csak előbukkantak a zöld legelők a hó alól, még a tavak sem olvadtak fel. Ragyogó, vakító a tavasz idefent is, de épp itt volt az ideje egy olaszországi kiruccanásnak.

Kocsival két óra alatt Bolzanoba értünk, az autópályán már virágzó aranyeső szegély, az út mentén fehér cseresznyevirágok, és a hegyek oldalán nem legelők, hanem szőlőültetvények vannak.

A városba beérve pedig tulipánok, tulipánfák, a parkban pálmafák, és ezerszínű kisvirágok.

Ugráltunk örömünkben, mint a kisgyerekek. Illatos, virágzó orgonabokrok-igazi orgonaillattal, beleszédültem, tényleg.

És igazi olasz életérzés.

Elegáns férfiak, nők korzóznak vagy sziesztáznak, a piazzákon aperol spritztet, espressot vagy chardonnay-t iszogatnak, ahogy mi is tettük. Én a borban fürödtem is, igazi frissítő élmény volt, köszi, Kata.

A teraszon napoztunk, bóvli napszemüveget vettünk a fekete árustól, hallgattuk az utcazenész harmonika produkcióját, és bámultuk a képeslapba illő hátteret.

Bolzano meseszép. Körülötte hegyek, a sikátorokban a világ legnagyobb ruha és ékszermárkái sorakoznak az árkádok alatt, kis utcában nyüzsgő piac, igazi illatos eperrel, cukkinivirággal, articsókával, apró, helyi üzletek, kicsi, kockás abroszos bárok, és mindenki mosolyog.

Persze, tavasz van, miért is ne örülnének.

Mi is mosolyogtunk, sőt, néha sírva röhögtünk. Elvarázsolt a hely.

Szinte fel sem fogható. Hogy csak gondoltunk egyet, és kiruccantunk igazi olasz kávét inni.

Ilyenkor jó Zimmermadchennek lenni.

Meetingek

Az előző életemet a meetingek határozták meg. Minden hétre jutott valami: üzletági, vezetőségi, marketinges, csapatépítő, projektindító vagy záró, netán ISO-s vagy környezetvédelmi. Ha pedig nem meetingeltünk, akkor rendezvényen voltunk, vagy azt tartottunk.

Volt, hogy hónapokig még csak egy hosszú hétvégére sem volt esélyem, mert vagy pénteken vagy hétfőn, vagy mindkét napon összeültünk. Feladatokat osztottunk szét, beszámoltunk, számonkértek, határidőket toltunk el, néha hasznosnak éreztük, néha elbóbiskoltunk, de összességében irányt adtak a közös munkának, összekovácsolták a csapatot.

Itt három meeting volt a fél év alatt, csapatépítés véletlenül sem, összekovácsolás és közös munkaszervezés sem. Értelme sem sok.

Az első alkalommal, amikor még csak pár napja voltam itt, minden Zimmermadchen elmondhatta, mit kellene megváltoztatni ahhoz, hogy zökkenőmentes szezon legyen.

Nem lett az, sem a vezetőink, sem a munkatársaink nem változtak semmit.

Van, aki akkor sem ad ágyneműt a kamrájából, ha neki még 20 garnitúra van, neked meg egy sem, van, aki akkor is lelopja a kocsidról az utolsó szaunatörölközőt, ha tudja, te egyedül vagy az emeleten 5 elutazással, és van, aki ahelyett, hogy szólna, simán odébblök a wagenjével (ez egy kicsi kerekes kocsi, kosár, amiben a törölközőket, ágyneműket toljuk az emeletekre) a mosodában.

A második meetingünk a mosodában volt, a vasalógép szélén és a hajtogatós asztalokon ültünk két hete, amikor megkérdezték, ki akar visszajönni nyárra. Csak ketten mondtunk nemet.

És nem értették miért. És nem értették, miért nem hiszem el a színjátékot, a nevetgélős, láblógatós trécselésnek álcázott agymosást. Amikor előtte fél órával még slampig és lassú voltam. Akkor minek is akarják egyáltalán, hogy visszajöjjek?

Ma meg egy pezsgőzős, szintén kedélyesnek tűnő kicsit megköszönjük a munkátokat meeting volt egy rendezvényteremben a fiatal tulajdonossal. Kaptunk tapsot, hogy mennyire sokat köszönhet a szobalányoknak a szálloda, hogy mi is hozzájárultunk a perfekt munkánkkal az ötödik csillaghoz. És hogy a hibákat azért mutatják meg folyamatosan, hogy abból tanuljunk.

Tanulok, folyamatosan, sokat.

Kaptunk szállodalogós csomagban szállodalogós borokat, tökéletes prezentációs ajándék,tökéletesen leveszi a lábáról a valódi szobalányokat, akik nem látnak a dolgok mögé, akik nem tudják, hogy ez a csomag nagy tételben filléres ajándék csak, akik azt sem értik, hogy valaki nem akar egész életében takarítani. Hogyan is érthetnék?

Ancsával csak dünnyögtünk magunkban, hogy ezt most nem hiszem el, hogy ez most tényleg komoly, hogy mi itt ülünk, ebben a körben? Hogy tényleg ez a "csapatunk"?

És bár most nem vágyok vissza abba nyomulós, stresszelős karrierépítő valóságba, ahol én tarthattam meetinget, előadásokat, ez itt csak átmenet.

Még egy hónapig.

Amikor átélem a csodát

Miért érdemes itt lenni? Kérdezik tőlem sokan.

Nyilván elsőre a pénz ugrik be, hiszen ezért jöttünk, ezért vagyunk itt. Hogy szobalánykodással több fizetést kapjak a hónap végén, mint otthon marketing vezetőként. Vagy újságíróként. Ezen már nem is mérgelődök. Teszem a dolgom, elfáradok, néha végtelenül elkeseredek, aztán jönnek olyan napok, amikor a rutin visz már előre. Néha meg olyan napok, amikor már elképzelni sem tudom, milyen lesz a valóságos életem, ha hazamegyek.

Hiszen most ez a valóság, hiszen most is a saját életemet élem, és a munka mellett annyi csodában van részünk, hogy ez kárpótol a mindennapi sérelmekért.

Amikor kétezer méteren ragyog a nap, vakít a hó és a kék ég, kezemben egy csésze forralt bor, és szundikálok egy napozóágyon, akkor nem számít, hogy előző nap hány fürdőszobát kellett fényesre suvickolni.

A csipkés hegygerinc, amit annak idején földrajzórán igazán elképzelni sem tudtunk, valóság, leírhatatlanul végtelen a tér, elképzelhetetlenül szabadnak és boldognak érzem magam, amikor a hóban hasalok.

Kiürül az agyam, nem számít semmi, csak hallgatom a csendet, szívom be a friss levegőt, és hagyom, hogy felmelegítsen a nap.

Kit érdekel ilyenkor a kocsihitel, kit érdekel ilyenkor, mennyibe kerül a bor, amit iszunk, kit érdekel, hogy agybajos a főnökünk?

Annyira kicsi elemei vagyunk a természetnek, annyira eltörpülnek a problémák, amikor a hegyekben vagyunk, hogy csak a csoda részét látjuk ilyenkor a világnak. Azt a csodát, amit azért láthatok, mert most épp szobalány vagyok Tirolban.

Mert Tirol igazi mese. Boszorkányokkal, Hamupipőkékkel, és néha felbukkan egy-egy fehér lovas hercegnek való is.

Végre, vasárnap este

Talán írtam már, hogy a mi munkánkban a vasárnapok a leghúzósabbak, ilyenkor van a legtöbb elutazás, érkezés, ahogy itt mondják ab-an.

A legszebb az egészben, hogy korai érkezés is lehetséges, vagyis 9-kor már a recepción toporog a vendég, miközben az előző lakó még épp hogy csak felkelt. Ilyenkor viszonylag gyakran rácsörögnek telefonon az emberre, hogy megnézted már, kiköltözött a 102? Mert itt az új vendég.

És igen, megnéztem, még össze se pakoltak. Aztán persze egyszerre lép le mindenki, és olyankor indul a hajrá. Jó esetben 10 perc ebédszünettel, valamikor két óra körül.

És nem elég, hogy a szobák 80% elutazó, a maradósokat is ugyanolyan rendbe kell tenni, mint máskor.

Az érkező szobákat meg ugye szintidő alatt, de perfektre kell hozni. Mivel a közvetlen vezetőinket nem az észszerű munkaerő csoportosítás vezérli, hanem az öncélú szivatás, ilyenkor vasárnap még jobban kiélhetik magukat rajtunk.

Nézzünk néhány apróságot, amikor kékülő fejjel üvöltenek a szobában velünk. A vendégek persze a folyosón hallják, hogy ölnek bennünket. Magyarul írom, de németül hallgatjuk.

Szóval, az elmúlt vasárnapok legjobb visszahívós esetei:

A gardrób szekrénybe kell tenni egy szennyes zsákot, egy cipő kanalat, és egy cipőtisztító szivacsot. Mivel minden emelet más, sokféleképpen vannak a polcok, fiókok, eddig nagyjából a széf melletti polcra tettem ezeket. Múltkor viszont a széf alá, na, ebből egy 5 perces üvöltés kerekedett. Hogy miért itt van? Ennek nem itt van a helye! Ez brutál! És én csak néztem, nem szóltam, és arra gondoltam, elszállt a gyógyszere. Viszont, hogy nem reagáltam, még jobban feldühítette magát, és csak rikácsolt, hogy nem hallod? Hozzád beszélek! Vagy nem érted? És én még most sem értem. Na, nem a németet, hanem a problémát, amit a cipős kanállal okoztam.

Volt olyan szoba, ahova vissza kellett mennem létráról plafont mosni, mert ott fekete foltok voltak. Szerintem vagy 10 éve. Persze lemostam. Vagy a sötétítő függönyön talált valami apró foltot, amit a spéci lakosával kellett eltüntetni.

De volt már kiabálás katicabogár miatt is, ami az ablakpárkányon sétálgatott, meg fotel miatt, ami rossz szöget zárt az asztallal. Néha az ágyazás sem tetszik neki, bárhogy is húzom feszesre a lepedőt, neki az gyűrött marad.

Persze, van, amikor jogosan kiabál bennünket vissza egy szobába, maradt már chipsz vagy kólásüveg az ágy alatt, volt, hogy a fürdőszobai szemetest nem ürítettük ki, de olyan is, hogy elfelejtettem papucsot berakni a wellness kosárba, vagy nem ürítettük ki a kávékapszulákat, vagy a ceruzafaragót.

Ezek persze apróságok, tényleg, és nem is értem, miért idegesít fel, amikor ezek a legnagyobb problémák. Este persze már nevetünk, magunkon, a szitun, és persze a Fraun, de a vasárnap délutánok nagyon rosszul telnek.

Viszont már csak 8 ilyen lesz. Kibírjuk.

Springerin

Már három hónapja dolgozok Zimmermadchenként, lassan átlátom a rendszert, az emeleten dolgozók és a Springerek közti különbségeket, és már van olyan nap, amikor szeretek itt lenni. Munka közben is. Ez persze jóval kevesebb annál, mint amikor mondvacsinált dolgokért kiabálnak velünk, de néha kifejezetten jó érzés egy bleibés (maradós) szobában rendet rakni, ágyat bevetni, gyerekruhákat hajtogatni. Az elmúlt héten egy szabadságon levő idősebb horvát kolléga helyett én csinálhattam napokig az emeletét, és bár többnyire egyedül, segítség nélkül kellett megbirkóznom az egész szinttel, beleláttam a saját emelet szépségeibe. Ebből az egyik az elég szép borravaló. Ha a vendégek nap mint nap látnak, tudják, hogy te veted be az ágyukat, takarítod a fürdőszobát, és még beszélgetsz is velük a folyosón, akkor vagy kézbe, vagy elutazáskor az ágyon hagyva szép kis borravalót kaphatsz szobánként. Amiből, ha Springer, vagyis csak beugró vagy, nem biztos, hogy kapsz, mert az idősebb kolléga szó nélkül zsebre teszi, és nem felezi meg veled.

Szóval, volt olyan eset, amikor egy nőnek 20 eurót ért, hogy egy mérettel nagyobb köntöst kapott tőlem.

Szuper, akarok egy saját szintet. És Springert hozzá, hiszen az mindenkihez jár, ha sok az elutazás. Vagy nem?

Nekem nem járt, a vasárnapi, leghúzósabb napot egyedül kellett végigcsinálni, úgy, hogy máskor ugyanazon az emeleten kevesebb elutazós szobához mindig küldtek segítséget. Én, hogy érezzem a törődést, egyedül szenvedtem végig a napot, sírni nem volt erőm, de meg tudtam csinálni, végeztem mindennel, és vagy annyira semmibe vett a Hausfrau, hogy a hibáim miatt sem hívott vissza a szobákba, vagy tényleg jó voltam.

Na, de nézzük, miből is áll a Springerek élete. Mivel nincs saját emeletünk, így mindig az adott napon derül ki, hogy egyedül helyettesítünk-e valakit egy egész emeleten, vagy segítségek leszünk valaki mellett. A Springerek reggel 7-től 9-ig a közös helyiségeket takarítják: recepció, bár, fitnesz, lépcsőházak, az öregek pedig vasalnak, és közben meghajtogatják a kocsijukba a törölközőket, lepedőket. Háromnegyed kilenckor, amikor kiderül, hova kell mennem, már csak vadászva találok tiszta szauna törölközőt, ágyneműt, miközben már indulni kellene a szintre, ahol ugye nem tudom, mennyi köntös, és kiegészítő van a kamrában, és ezek hova vannak eltéve. Mert előző nap nem ott voltam.

Azt sem tudom, ha egy vendég csak bordó kávékapszulát kér, vagy néha még azt sem, hány fürdőszoba van az adott szobában. Nem tudom, melyik vendég megy el korán síelni, és ha nincs a folyosó végén szobafoglaltság jelző elektromos tábla, akkor folyamatosan kopogtatok és fülelek, hol lehet takarítani. Ha egyedül kapok egy emeletet, akkor is azt várják el, hogy gyorsabban végezzek vele, mint az állandó gazdája, úgy hogy nálam mindent leellenőriznek, míg a régieknél nem. Ez azért bosszantó, mert látom, amikor törlöm a port, hogy melyik sarokban nem jártak előtte napokig, vagy hogy nem öntözik a virágokat, miközben ha én vagyok az emeleten, még a falakon levő fekete foltokat is le kell mosnom.

Persze, szó nélkül lemosom, sőt, meg is köszönöm többnyire, ha figyelmeztetnek arra, hogy például a wc-ben levő elektromos szellőztető belsejét-amit szerintem évek óta nem csavart ki senki-meg kellett volna tisztogatni, vagy hogy a wc kefe tartó nem elég csillogó.

Csak magamban dühöngök, de kifelé próbálok erős maradni.

Ha segítők vagyunk egy emeleten, akkor a rangidős kolléga leosztja a feladatokat, és vagy egész nap fürdőszobákat és wc-t, vagy szobákat kell takarítani. Így nem zavarjuk egymást, néha szinte nem is beszélünk, és gyorsabban haladunk.

És a napok is telnek, haladunk a tavasz felé.

Le a hegyről

Szerencsés véletlenek alakították, hogy ma délután kicsit tudtunk lazítani.

Reggel kocsival kellett menni dolgozni, hogy ki tudják pucolni a Mitarbeiter Haus parkolóját.

Kamionnal hordták el a sok havat, nem lehetett egyszerű. A hotel pedig most csak fél házzal működik, így délután háromkor-az elmúlt két és fél hónapban először-korábban eljöhettem.

És mivel autóval voltam, két perc alatt hazaértem, és úgy gondoltam, a kocsinak és nekünk is kell egy kis kiruccanás. Valahova, messze, ahol nem találkozunk össze szállodás kollégákkal.

A szabadnapos magyar zimmermadcheneknek és magamnak is adtam negyed órát, hogy embernek öltözzünk, hogy végre ne fehér nadrágban, vagy síoverálban legyünk, és meg sem álltunk Innsbruckig.

Zene teljes hangerőre, tombolás a kocsiban, benzinkúton kinek sör, kinek Red Bull, munkáról egy szó se, igazi csajos témák és röhögés.

A nagyvárosban pedig semmi mást nem akartunk, csak bámulni a plázában a kirakatokat, ruhákat próbálgatni, vásárolni, és vacsizni.

Ha be vagy zárva a világ végére, akkor néha be kell szabadulni egy nagyvárosba, gázt kell adni a kocsinak is az autópályán, végre nem azon a tíz-húsz megszokott kanyaron kell keringeni, és nem a megszokott arcokat látjuk a boltokban, kávézókban.

Igen, tudom, egy pláza nem mindenkit dob fel, de hát, vásárolni minden lány szeret. És annyira jó a kedvenc márkák új vagy épp akciós ruháit nézegetni, meg bambulni a kirakatokat, válogatni a kesztyűk vagy a fülbevalók között.

Jó beülni a Vapianoba vacsizni, kicsit érezni az olasz életérzést, pastát és tiramisut enni, Szex és New York-ot játszani az asztalnál, miközben friss bazsalikom levelet rágcsálunk. És végre nem csak a hegyi jeti pasik mászkálnak körülöttünk, hanem igazi, nagyvárosi férfiak. Látjuk, kinek milyen a cipője, látjuk, hogyan öltöznek az osztrák lányok, miben nyomulnak a pasik, és most már nem csak a legújabb snowboardos divatban vagyunk otthon. Néha kicsit ritmust kell váltani, és nem csak a hegyeket, meg a hüttéket kell megnézni.

Végtelen a tér. Felfelé, és előre.

Ma jó itt lenni.

Egynapos Zimmerbursch

A Zimmerbursch a fiú szobalány. Ha valaki nem tudná. Létezik, tényleg.

Ma nálunk is volt egy magyar fiú próbanapon.

Hetek óta minden nap elmondják, hogy le leszünk cserélve, hogy a magyarok slamposak, lassúak, és nem szeretetből dolgozunk, hanem a pénzért. Nem igazán értem, hogy ha valóban egyik napról a másikra találnak helyettünk másokat, ahogy mondják, akkor minek játszanak velünk még, ha meg ezzel akarnak motiválni, akkor én rossz suliba jártam, mert engem ez inkább elkeserít, mint ösztönöz. Hogy hiába csinálok meg mindent, az eredmény szerintük brutál.

Na, és ehhez jön, hogy az első próbanapos új ember, aki nyilván valamelyikünk helyére jön, az fiú és magyar.

A srác folyami hajón dolgozott korábban, ennek tapasztalatával kellett ma egy négy csillagos szobát úgy megcsinálnia, hogy semmilyen instrukciót nem kapott hozzá.

Pont az én emeletemre osztották be, a főnök mérte az időt, hogy mire készül el. Egy olyan szobával, amit még soha nem látott, egy olyan hotelban, aminek a szokásait nem ismerte. Csak azt mutathattam meg, mit hol talál a kamrában, és elmagyarázhattam a kódokat a gyerekágyról meg a kanapéról. Aztán ki lettem zavarva a szobából.

Már eleve fura volt nekem is, hogy egy magas, izmos fiú matracot huzatol vagy kádcsapot políroz, de mindenki maga dönti el, miképp valósítja meg önmagát.

Persze, ő sem ennek tanult, ő is területi vezető volt, és embereket irányított korábban otthon, de fele ennyi pénzt sem kapott érte.

A szoba nem túl gyorsan, de elkészült, tiszta lett, és a dolgok is nagyjából a helyükre kerültek.

A délutánt velem töltötte, végre nekem is volt Springerem, de rájöttem, nem is olyan jó dolog nekem leosztani, hogy akkor légyszi, pucold ki a wc-t, meg porszívózz. Mert mást nagyon még nem lehetett rábízni, hisz hol is kereste volna a köntös kitűzőt, vagy a krémeket, szappanokat.

Néha azt éreztem, hogy hátráltat a sok kérdésével, de közben belegondoltam, én ennél is rosszabb lehettem az első napon, és velem mindenki nagyon türelmes volt.

Szerencsére hamar rájött, hogy ha nem gondolkodik és nem keres logikát a dolgok mögött, akkor minden sokkal gyorsabb, és még röhögni is lehet egymáson munka közben.

Amikor végeztünk az emelettel, a Residens rész lépcsőházát kellett felmosnia. Itt megvillantotta táncos tudását, tényleg nagyon lelkes és vicces volt.

Alapvetően viccesnek gondolom, ha valaki fiúként szobalány lesz.

A csavar most jön.

A próbanap végére eltűnt a főnökünk, így ő nem tudta, hogy maradhat-e, és ha igen, hol aludhat. Mert ugyan mutattak neki egy szobát, de kulcsot nem kapott hozzá.

A főnökünk épp kontrollozta a Mitarbeiter Haust, ahol lakom, -igen, megnézte, rend van-e a szobákban, milyen a vízcsap a fürdőnkben-így találkoztam vele, és szóltam neki, hogy a magyar fiú várja.

Csak telefonon hívta fel, és küldte haza, hogy még a jövő héten tesztel embereket, és azután dönt.

Hogy miért vagyok kiakadva? Idejön valaki majdnem ezer kilométerről, dolgozik egy egész napot, kap egy kis ebédet, és este mehet haza. Alvás nélkül. És ezt telefonon közlik vele.

Vagy fizessen egy panzióban magának jövő hétig szállást, hogy megtudja, kell-e ide.

És miért teszik meg ezt velünk? Mert holnap is fog jönni valaki, meg holnapután is, és a jövő héten is, és dolgozik egy napot ingyen, hátha felveszik, és az utolsó ötvenezer forintjából megtankolja az autóját, éjszaka utazik, reggeltől estig dolgozik, aztán vagy felveszik vagy nem.

Ennyire egyszerű.

Mi pedig látjuk, hogy már körülöttünk is fogy a levegő, hiszen lehet, hogy pont az én helyemre jön az, akit betanítok a munkára.

A képet az LG porszívó oldaláról szedtem le.

Hedonista kalandok Tirolban

Aki a kezdetektől olvassa a blogomat, talán emlékszik arra, hogy alapvetően gasztroblogger vagyok, ez a zimmermadchenes időszak egy kisebb kitérő az életemből.

A jó hír viszont az, hogy az osztrákoknak is vannak nagyon finom ételei, jó kávézói, hütték, ahol finomakat ehetünk, sajtok, sonkák és tejek a boltokban, így a gasztroblogom is folyamatosan bővül az itteni friss étel élményekkel.

Akit érdekel, hogy mi a különbség a hagyományos krapfen és a zillertali krapfen között, az kattintson és olvasson. (Krapfen-fánk)

Ha szeretnél többet tudni a császármorzsáról vagy a gőzgombócról, vagy érdekel, milyen itt a máglyarakás, akkor is kattints a szavakra.

Beszámolok a kedvenc italokról is, kezdetnek a zillertali tejről és az aperol spritzről, de lesz majd szó a napokban a Glühweinról és a Jagerteeről is.

Ha nem csak a tiroli munkára vagy kíváncsi, hanem a szabadnapok ízesebb élményeire is, akkor olvasd rendszeresen a Szilvaszemmel a világ című blogmat is.

Elvarázsolt karácsony

Csak akkor vagy egyedül, ha senki nem gondol rád-írta egy kedves barátom Szenteste.

És bár nem voltam egyedül, hiszen a többi magyar Zimmermadchennel együtt vacsoráztunk, azért ez a karácsony inkább egy átlagos szombat este volt, mint igazi ünnep.

A fát már két hete feldíszítettük, a családunknak szánt ajándékokat feladtuk postán, és mi is megkaptuk azokat a csomagokat, amiket otthonról küldtek nekünk.

Hallgattunk karácsonyi dalokat, koccintottunk, és finomakat ettünk, nevetgéltünk-köszönjük a sok-sok hazai finomságot Melinda szüleinek; de azért furcsa volt nem otthon ünnepelni.

Persze, felöltöztünk szép ruhába, ünnepi terítés is volt, meg igazi terülj-terülj asztal-a szarvaspörkölt is tökéletes volt-köszi, Tomi.

Míg egy éve az volt a legnagyobb problémám, hogy a két ünnep között én semmiképp nem akarok dolgozni, most szóba se jöhetett, hogy ma pihenjünk. Hiszen a szálloda tele van karácsonyozó családokkal, ünneplő-pihenő emberekkel. Akiknek ma is ki kellett takarítani a szobáját, akiktől le kellett vinni a sok ajándékzacskót, karton dobozt, akiknél fel kell porszívózni a tűleveleket, és akiknél el kell mosni a boros és pezsgős poharakat.

Nekem fura volt azt is látni ma, ahogy családok berendezkednek egy szállodai szobába ünnepelni.

Persze, kényelmes, mert nem kell se főzőcskézni, se takarítani, sőt, még fát sem díszíteni, de pont a közös készülődés öröme veszik el egy ilyen kényeztetős ünnepen. Pont azt nem látják a gyerekek, hogy anya főz, nem érzik a mézeskalács illatát a konyhából, nem látják, ahogy az apjuk beleerőszakolja a fenyőt a tartóba, és nem készítenek díszeket sem a fenyőfára.

Sok minden megvehető a világon, sok mindent megcsinálnak helyettünk mások, vagy most éppen én, de azt hiszem, bármennyi pénzem lesz, ha valaha lesznek gyerekeim, akkor ugyanúgy készülök velük a Szentestére, ahogy azt otthon láttam. Mert azok az órák, azok az illatok, mozdulatok nem vehetők meg pénzen, és nem helyettesíthetők egy délutáni masszázzsal vagy szaunával.

Köszönöm mindenkinek, aki gondolt, gondol rám, ránk, és persze holnapra még jó ünneplést, nekünk pedig borravalós jó munkát! Elvégre karácsony van...

Zimmerstunde

A Zimmerstunde azt jelenti, hogy ket reszben dolgozzuk le a napi 10 orat. Reggel hetkor a szokäsos feladatokkal kezdünk, es fel egyig minden vältozatlan. Ha nincs örület, akkor ebed utän el lehet menni, szobära, hogy räpihenjünk az esti müszakra. Nälunk, Zimmermädcheneknel ilyen alkalom hetente kb. egyszer van, de a pincereknel, mosogatoknäl többnyire mindig ez a beosztäs. Mert nekik ugye este van tennivalojuk a vendegekkel.

Amikor mi vagyunk esti müszakosok, akkor mit is csinälunk?

Kitakaritjuk a lifteket, lepcsöhäzakat, betesszük az ablakokat-direkt irtam igy-es mosunk, szäritunk, hajtogatunk mäsnapra. Elökeszitjük minden emelet törlö ruhäit, külön a wc-k, külön a fürdök, külön a szobäk reszere, mäs-mäs mososzert adagolva hozzäjuk, es emeletenkent szortirozzuk a dobozokat.

A reggeli vasaläshoz elöhajtogatjuk az etterem reszere a teritöket/szinenkent is välogatva, magunknak pedig az ägynemüket, aztän hajtogatunk törölközöket, köntösöket.

Le kell ellenörizni a szaunavilägot, igazän gyilkos dolog csak a wc-ket csekkolni es szemetet szedni egy olyan helyen, ahova en is befeküdnek. Annyira kellemes illat van, olyan nyugodt a legkör, hogy legközelebb talän egesz veletlenül eltevedek, es egy szaunakabinban talälnak meg.

Es az esti ügyelet resze, hogy nälunk van egy telefon, amin a recepciosok tudnak hivni bennünket. Mert a vendegeknek este jut eszebe, hogy ö mäs pärnät szeretne-többfele meret es töltet rendelhetö, vagy hogy kicsi rä a köntös, es szeretne nagyobbat, vagy epp elfelejt valaki a gyerekenek kiskanalat hozni, es azt kell keresni nekik. Vagy tul puha vagy tul kemeny az ägy matraca, es kezdhetjük elöröl a szoba rendbetetelet-miutän egyedül egy fel szällodän keresztül behuzzuk az uj matracot a szobäba.

Ha szülinapos vagy häzassägi evfordulos valamelyik vendeg, es napközben elfelejtik, akkor nekünk kell szobät is dekorälni, amig a vendeg vacsoräzik.

Es ha valaki nagyon pronlemas napot fog ki, akkor mehet akär port is törölni este 10-kor, mert a kedves vendeg ugy eszlelte, hogy nem volt megfelelö a napi takaritäs, es ö nem tud porban aludni.

Vagy ha egy gyerek vagy jol bebulizott felnött összehänyja magät, akkor is csörög a telefon. Es indul a kaland. Szerencsere ezt csak hallottam meg, azt hiszem, az a pär ora zimmerstunde nem eleg rä, hogy erre lelkileg räkeszüljek.

Es mindezt persze mosolyogva, este 11-ig. Közben egy füzetbe irjuk, mit is csinälunk, merre järunk, hogy a fönökünk mäsnap ellenörizni tudja, minden megvolt-e.

Mondjuk, ha a vasalozsinort nem huzom ki a vendegek vasaloszobäjäban, akkor a füzetet se fogja senki lapozgatni, mert leeg a häz.

A tavaszra värva

Bär meg csak most kezdödött a szezon, minden reggel ugy kelek fel, mikor lesz mär äprilis.

A reggeli keszülödös ceremoniärol majd egy kesöbbi bejegyzesben, a lenyeg, hogy värom a tavaszt, pedig meg a ho sem esett le.

Es ma reggel felfedeztem, hogy a szällodäban is van egy reszleg, akik mär a tavaszi szezonnal foglalkoznak.

Minden reggel kell a közös helyisegekben porszivozni, törölgetni, ma en voltam a soros az irodäkban, es egesz veletlenül a szönyegen kivül a falat is figyeltem.

Majd percekig älltam, es neztem, es elindult az agyam. Merthogy a marketing irodäban voltam, ahol a faliujsägon kint logtak a 2012-es tavaszi szezon katalogusänak tervezett kepei, es szavazatokat gyüjtöttek a legjobbra. Na, nem a zimmermädchenektöl.

Es ugyanarrol a stockfotos oldalrol välogatnak, ahonnet en is szoktam. Ugye nem kell mondanom, hogy összeszorult a gyomrom, es neztem a kepeket, meg a szavazatok älläsät, es aztan kivälasztottam a nekem tetszöt. Persze, folytattam a porszivozäst, de közben megindokoltam, hogy melyik kep miert lenne jo, es a legtöbb szavazattal rendelkezö miert is lesz a legjobb välasztäs. Magamnak. Meg üres volt az iroda, hiszen ök nem 7-kor kezdenek, sietni is kellett. Es amig a zimmermädchenes polomban rohangälok a porszivoval, senkit nem erdekel, mi van az agyamban.

Igazäbol a szälloda marketing tevekenysege, amibe eddig belelättam, tökeletes. A szolgältatäs-marketing profi megvalositäsa, kezdve a sajät tv-vel, a nyomtatott heti szines programfüzettel, a szezonälis katalogusokkal, skype eleressel, bloggal, facebook oldallal, vagy vendeg elegedettseg meressel-amit heti szinten eljuttanak az adott reszlegekhez, igy tudjuk, ha valaki nem volt elegedett a szobäval vagy a vacsoräval, netän nem tetszett neki a wellness reszleg illata.

Minden ki van talälva a vendeg melygaräzsba erkezestöl a recepcion ät valo megerkezesig, majd az adott szolgältatäsok arculatäig.

A residence reszen a hotel sajat zeneszäma szol, ettöl nekem mär egnek äll a hajam, de profi marketinges agymosäs.

-Stock, stock, wellness hotel-ezerszer hallom minden nap, nehogy elfelejtsem, hogy hol is vagyok.

Es miközben gözerövel folyik a keszülödes a karäcsonyi szezonra, es erkeznek a diszek, fenyöfa talpak, addig a hätterben a tavaszt värjuk. Sokan.

Zuhatag

Felfedeztem két vízesést a szálloda közelében. Ezek tíz perc sétára vannak a hoteltől, így bármikor könnyen el lehet bújni a világ elől, vagy akár csapatostul ki lehet vonulni az erdőbe, és kicsit felverni a csendet.

Télen még szebb lesz majd, amikor a hatalmas hóban bukdácsolhatunk, vagy majd olvadáskor, amikor sokkal több víz zúdul le a hegyről.
Nyáron pedig akár fürdeni is lehet bennük, addig pedig néha munka közben kapok a nyakamba egy adag vizet.
Hogyan?
Amikor egy hiper-szuper zuhanykabint kell tisztára mosni, törölni.

Tudjátok, amikor folyik a zuhanyrózsából a víz fentről, van egy vízsugár hasmagasságban, és van egy vízcsap a lábnál is. És ezekhez legalább három csap tartozik. A zuhanyt úgy kell kitakarítani, hogy ecetes vízzel szivaccsal a csapokat, zuhanyrózsákat, a kabin falat is le kell mosni, majd ezt vízzel leöblítjük, és a végén csont szárazra kell törölni az egészet. Cseppmentesen.
Na, ha sikerül a zuhanykabin üvegét lesikálni, akkor jöhetnek a csapok, majd a zuhanytálca alja. Mivel nem túl nagy a kabin, és a csapokkal sem mindig vagyok képben, könnyen kapok egy felső vízmosást a nyakamba. Amitől nem csak vizes leszek, hanem az üveg is vízcseppes.
Lehet újra kezdeni mindent. Vizesen.
Az első zuhanykabinom ráadásul egy kör alakú, részben opálos, részben átlátszó üvegű csoda volt. A szintidőt ötször túlléptem, míg végeztem vele. Többször indultam haza közben, de Erika türelmesen biztatott. Miliciddel, ecettel, gumikesztyűben és anélkül, szivaccsal, frottír kendővel, négykézláb és ágaskodva is próbálkoztam, többször a sírás és a röhögés határán jártam, mire kész lettem vele. Persze, szerintem nem lett tökéletes, izgultam is, hogy ha visszahívnak az ellenőrzésen, akkor hogy küzdök meg vele siräs nelkül újra. Szerencsére az első zuhanykabinom átment a rostán, gondolom a vendégek azóta már többször kiélvezték minden előnyét.

Pärnacsata

Mär irtam a matrac huzatoläsrol, most jöjjön a pärna csata.

Regen, vendegkent csak belehuppantam a szällodai ägyakba, nem is foglalkoztam azzal, mennyi ideig tarthatott tökeletesre formälni a pärnäkat, takarokat. Hät, most lätom a mäsik oldalt is.

Es lätom azt is, mennyire kezdetlegesek az en formäim, hiäba probälkozok, meg nem äll feszesen, nem simul ki minden sarok ugy, ahogy szeretnem. Föleg, amikor sietni kell, es ältaläban sietni kell. Minden emeleten mäs takaroösszehajtäsi praktikäk vannak, es minden nap mäskepp kell beägyazni a vendegnek. Ez azt jelenti, hogy ugyanabbol a pärnäbol neha häztetöt hajtunk, neha häromszöget, van hogy csak felpofozzuk, es van, amikor süveg lesz belölük. Minden formähoz külön takarohajtäs is tärsul, hol negybe, hol häromba hajtjuk, majd gönygyöljük, negyzeteljük vagy häromszögbe tuszkoljuk a takarokat.

Persze, mindezt a tökeletesre feszitett lepedöre tesszük. Es semmi nem kerülhet a szönyegre, mindent az ägyon kell csinälni. Igen, ugy, hogy ne gyürjük össze a mäsik oldalt.

A marados szobäknäl akkor is ät kell formälni az ägyat, ha a vendeg beägyaz magänak, tehät ne färadjatok, ha nyaralni mentek, mert a zimmermädchennek tök mindegy, hogy a vetetlen ägyatokat formälja szepre, vagy az ältalatok szepnek gondolt elrendezest variälja ät. Söt, a pizsiteket is össze fogjäk hajtani.

Persze a sajat szobämban meg most is az otthon hasznält ägyazäsi technikät alkalmazom, reggelente nincs eröm a sajät ägyamat is tökeletesre formälni. Este ugyis csak eldölök benne, es meg sem mozdulok reggelig.

Kesobb, ha majd valaki megerdemli, akkor annak az ägyät majd minden reggel mäskepp fogom beägyazni.

:)

Harc a matraccal

Lassan ket hete probälok tökeletes Zimmermädchen lenni. Mivel az elväräsok eleg magasak, van nehäny "aprosag", amivel nap mint nap megküzdök. Szo szerint.

Azt mondjäk, hogy 2-300 matrac utan lazän menni fog nekem is, de most meg többnyire a matracok gyöznek abban a harcban, amikor feszesre kell huzni rajtuk a lepedöt.

Adott ugye egy matrac, aminek a vasatgsäga ugy 5 es 10 cm között vältozik. Van egy es van ketszemelyes is, meg van a potägy.

A matracokon van matracvedö, ami jo esetben egy meretü a matraccal, de van, ami csak derekmagassagig er.

Na, erre kell a gumis lepedöt ugy felhuzni, hogy tök feszesen, siman älljon a vegen. Nem lehet gyürött sem a sarkoknäl, sem a közepen, es nem gyürödhet meg alatta a derekvedö sem.

Figyeltem Anitäek technikäjät. Jobb kezben a lepedö, bal kezzel a matracot lazän megemelik, terddel kitämasztjäk-ez a matrac vastagsägätol függöen akär több kilo is lehet-majd hirtelen mozdulattal elöbb a fejresz jobb es bal oldalära huzzäk a lepedöt, majd egy gyors oldalhajlässal a läbreszen is megcsinaljak ugyanezt. Nem csuszik ki semmi, feszes minden, es mär huzzäk is az ägynemüt.

Nälam az aläbbi jelenet zajlik:

Lepedö meregetes, melyik a rövid es hosszu oldal. Matrac megemeles kezzel, lepedö felhelyezese a pärnäk alatti reszre. Majd a könnyed läbbal emelek es hajolok resznel vagy kicsuszik az egesz a kezemböl, vagy en is borulok az ägyra. Ha tul puha a matrac, azert benäzok, ha tul kemeny, akkor azert. Közben persze összegyüröm az matracvedöt is.

Ha sikerül egyböl bebujtatnom mind a negy sarkot, akkor a feszesitessel babralok egy jo ideig.

Az egyik nap sikerült ezt a mutatvänyt annyira tökeletesitenem, hogy Amanda kollegina mär sirva röhögött velem. Aztän ma Melinda mär direkt a könnyebben felhuzhato lepedöket hozta nekem.

Köszi, csajok, a türelmet, igyekszem.

Ti pedig, akik vendegek vagytok a szällodäkban, ertekeljetek ezeket a tökeletes ägyazäsokat.

Folyt. köv a pärnäkkal es a takarokkal hamarosan.

Mit hasznälhatunk a szällodäban?

A napi rutinnäl mär irtam, hogy az etkezeseinket a munkaltato biztositja, es nem foznek nekunk kulon, igy szerencsere nagyon finomakat eszunk.

A szalloda, meg nev nelkul a legjobb ausztriai wellnesshotelek koze tartozik, negy es fel csillagos.

A recepcio melletti szamitogepsarkot lehet hasznalnunk, este 7 utan, hogy ne zavarjuk a vendegeket. Persze, ezt mar nem egyenruhaban, hanem kicsit csinosan, hogy ne tunjon fel, hogy a szobalany az a netfuggo csaj, aki minden este itt nyomja a szinten fuggo apukak es kamaszok mellett. Fura, hogy ok is ezeket a gepeket hasznaljak, mert amilyen csodamasinakat en az elmult napokban a szobakban lattam...Nagyjabol mindenkinek kulon laptopoja, vagy table gepe van.

Aztan lehet hasznalni a nem kicsi edzotermet is, na, persze, hogy ott meg csak reggel voltam, takaritani. Nagyon szuper, a legjobb gepekkel felszerelt terem, orom port torolgetni is. :)

Kardiozashoz futopadok, spinning gepek, es sielo gep is van, es szamtalan erosito gep is.

Az egyik szemelyzeti szallonak van szaunaja, meg ott sem voltam, meg csak a felfedezes elejen jarok.

Hamarosan elkeszul az uj Mitarbeiter Haus, es akkor koltozok.

Az itteni szemelyzeti szobakhoz kozos zuhanyzo van, ezt kb. ot lany hasznalja. Van kozos huto, mosogep is. A szobalanyok egy resze nem itt lakik, ok reggel gyalogolnak, cserebe nagyobb a szobajuk, es sajat furdojuk van.

A felszolgalok egy külon kaszt, ok laknak abban az epuletben, ami siman elmegy egy negy csillagos szallodanak. Uj epitesü, kis konyhasarok, teljes berendezessel, evoeszkozokkel, internet hozzaferessel, szaunaval. Ha ekezetes betuim vannak, akkor sikerul bepofatlankodnom valakihez, hogy feltoltsem a blogomat.

Napi rutin

Mivel sokan kerdezitek, hogy nez ki egy tiroli napom, most probalom osszeszedni, mit is csinalok.
Nemet billentyuvel, ezert bocs.
Olyan ez most, mint amikor ossze kellett irnunk a Premednel-ez sajnos itt nem fizetett hirdetes-mit is csinalunk napi nyolc oraban, es egy tablazatba irogattuk, mennyire vagyunk hasznosak.
Itt nem szamit, milyen tablazatokat toltogettem, az sem, lattam-e mar olyat.
Itt heti 45 ora Zimmermädchen munkaert kapom a fizetesemet es hozza teljes ellatast, reggeli, ebed, uzsonna, vacsora, a kaja nagyjabol ugyanaz, mint amit a negy es fel csillagos szalloda vendegei esznek.
Szallasom is van, kulon szoba a szalloda epuleteben, de hamarosan koltozunk egy hiper szuper Mitarbeter Hausba.
Ugye milyen jol hangzik?
Mit is kell tenni ezert;
Reggel 7-tol 5-ig dolgozunk, ez evesekre egy orat szamolnak, tobbnyire nincs erre ennyi idonk, csak a vacsit tudjuk kenyelmesen megenni. Vagy szabadnapon a tobbit, de ebbol nem sok van.
Elvileg heti 2 teljes nap, de ha sok a vendeg, akkor egy egesz nap es ketto fel lesz.
Szoval, reggel 7-re irany a Wäscherei- mosoda, es vagy a vasalogepet kell tolteni, vagy hajtogatni az abbol kiarado agynemut, teritot, vagy beosztanak valaki melle, es a kozos helyisegeket kell reggel kilencig rendbe tenni.
Aztän reggeli, majd rohanas a szobakba, lakosztalyokba, es orult iramban tesszuk rendbe a marado szobakat, es szinte ujitjuk fel az erkezoket.
A reszletekrol majd aprankent. Eleg annyi, hogy a fizikai fajdalmak par nap alatt elmulnak, vagy csak nem erzekelem mar, de igazabol ki lehet birni es meg lehet csinalni mindent.
Az, hogy en egesz maskepp szerveznem sokkal hatekonyabbra ezt a munkat, szinten nem erdekel senkit.
A lenyeg, hogy ragyogjon minden, mosolyogjunk mikozben porszivozunk, legyen egyforma a polonk, es szepen ki legyen festve a szemunk.
Na, es ne beszeljunk magyarul. Nur deutsch, bitte. Immer.