Mikor jössz már? Mikor jössz már?

A napokban egyre több mikor jössz már üzenetet kaptam. És végre a válaszom, ITTHON VAGYOK!

Fél év után először aludtam a saját ágyamban, először öleltem meg a családomat, a nyulamat, és láttam a Balatont. Érzem a kertben a gyümölcsfák illatát, nem ellenőrzik a szekrényrendet, és reggel nem kell se recepciót takarítani, se vasalni. Még nem is hiszem el.

Még nem is nagyon tudok mesélni, csak habzsolom a hétköznapi csodákat.

Hosszú út volt. Még az utolsó nap is túlóráznunk kellett, még elvileg a szobaátvételt is meg kellett volna várnom, de már se a szezonpénz, se semmi nem érdekel, el kellett indulni, lejárt a szerződésem, lejárt mindenféle hatalmuk felettem, nem tarthattak vissza.

Még szakadt a hó a Gerlos környéki hegyeken hazafelé, még egyszer megmutatta magát a tél, de itthon végre tavasz van. Még szerencse, hogy két kocsival jöttünk, és tartottuk egymásban az erőt, húztuk egymást előre, és minden pihenőhelyen ugráltunk örömünkben, hogy már közeledünk.

Az energiaitalok, kávék és zenék mellett a folyamatos telefonhívások is toltak előre, mert akárhány éves az ember, a családja ébren várja az éjszaka közepén, hogy hazaérjen.

Nekem még plakátot is készítettek, amit az ajtómra ragasztottak. Nem tudtam sírni sem örömömben, annyira jó érzés. És elmondhatatlan, amikor hajnalban az apukám pizsamában vár az ajtóban, anyukám süteménnyel a szobámban.

Egy pillanat alatt törölte az agyam az elmúlt fél év rossz emlékeit, és töltődtem fel egészen más energiával. Még nehéz elképzelni, hogy mi lesz ezután, hogyan rázódok vissza a valóságba, és merre indulok tovább.

Ma pakoltam, szortíroztam, és elkezdem kipihenni magam. Hosszú szabadság lesz, megérdemlem, megérdemeljük, és ha összejövünk itthon Stockbúfelejtő bulira, már csak sírva röhögünk az elmúlt fél éven.