Miért érdemes itt lenni? Kérdezik tőlem sokan.
Nyilván elsőre a pénz ugrik be, hiszen ezért jöttünk, ezért vagyunk itt. Hogy szobalánykodással több fizetést kapjak a hónap végén, mint otthon marketing vezetőként. Vagy újságíróként. Ezen már nem is mérgelődök. Teszem a dolgom, elfáradok, néha végtelenül elkeseredek, aztán jönnek olyan napok, amikor a rutin visz már előre. Néha meg olyan napok, amikor már elképzelni sem tudom, milyen lesz a valóságos életem, ha hazamegyek.
Hiszen most ez a valóság, hiszen most is a saját életemet élem, és a munka mellett annyi csodában van részünk, hogy ez kárpótol a mindennapi sérelmekért.
Amikor kétezer méteren ragyog a nap, vakít a hó és a kék ég, kezemben egy csésze forralt bor, és szundikálok egy napozóágyon, akkor nem számít, hogy előző nap hány fürdőszobát kellett fényesre suvickolni.
A csipkés hegygerinc, amit annak idején földrajzórán igazán elképzelni sem tudtunk, valóság, leírhatatlanul végtelen a tér, elképzelhetetlenül szabadnak és boldognak érzem magam, amikor a hóban hasalok.
Kiürül az agyam, nem számít semmi, csak hallgatom a csendet, szívom be a friss levegőt, és hagyom, hogy felmelegítsen a nap.
Kit érdekel ilyenkor a kocsihitel, kit érdekel ilyenkor, mennyibe kerül a bor, amit iszunk, kit érdekel, hogy agybajos a főnökünk?
Annyira kicsi elemei vagyunk a természetnek, annyira eltörpülnek a problémák, amikor a hegyekben vagyunk, hogy csak a csoda részét látjuk ilyenkor a világnak. Azt a csodát, amit azért láthatok, mert most épp szobalány vagyok Tirolban.
Mert Tirol igazi mese. Boszorkányokkal, Hamupipőkékkel, és néha felbukkan egy-egy fehér lovas hercegnek való is.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése