Védőháló

Azt hiszem, internet nélkül sokkal nehezebb lenne nekünk itt. Annyira függünk a világhálótól, hogy azt néha betegesnek is gondolhatjátok, de ez az egyetlen kapocs a másik életünkkel.

Szerencsére az egész Mitarbeiter Hausban ingyen wifit tudunk használni, így könnyű akár a szaunából feltölteni egy látképet, akár a szobánk sarkában skypolni.

Minden nap munka után elvonulunk egy kicsit a saját világunkba, bekapcsoljuk a laptopokat, és csak nevetünk azon, ahogy a szobákból vagy az étkezőből halljuk a jellegzetes csetcsipogást.

Igen, jó bekerülni az otthoni körforgásba, még ha csak percekre, órákra is. A régi ismerősök, barátok képeit, videóit nézegetve egy kicsit otthon érezzük magunkat, azt gondoljuk, talán nem is maradunk le semmiről. Talán.

Aztán ott van a skype, amikor végre láthatod is azok arcát, akik fontosak neked. És néha a szívem szakad meg, hogy csak kameraképet látok róluk, vagy amikor egy rossz internet kapcsolat miatt akadozik a beszélgetés. És tudom, hogy apukám, aki évekig idegenkedett a nettől, most otthon próbál életet szuszkolni a gépébe, hogy aztán újra lássanak, vagy hogy Levi virtuális koktélokat, meg pizzákat küldjön nekem. Mennyire fura, hogy csak pár gombot kell lenyomni egy konferenciabeszélgetéshez, és máris a szobámban hallom Angliát, Keszthelyt, egymás szavába vágva mesélünk, sztorizunk. És ugyanilyen gyorsan lesz néma csend.

Ilyenkor van nagy szükség arra, hogy aztán kimenjünk egymáshoz a közös konyhába a lányokkal, leüljünk vacsizni, vagy csak bekucorodjunk Kata ágyába Szex és New Yorkot nézni.

Hogy ne halljuk a csendet.

Nagyon sok erőt kapok személy szerint azoktól a félig ismeretlen olvasóktól, akik a blogom kapcsán küldik a kommenteket, vagy facebookon ismerősnek jelölnek, és küldik a bíztató üzeneteket, vagy időnként cseten rákérdeznek, mi újság az itteni őrültek házában.

Jó tudni azt is, hogy az otthoni ismerősök, szomszédok, rokonok is nyomon követik az életemet, drukkolnak nekem, apuéknak, és várják az újabb sztorikat. Próbálom egyensúlyban tartani a munkát, a szórakozást, a jó és a rossz dolgokat, igyekszem a valóságot úgy visszaadni, hogy ne ijesszek meg vele senkit.

Amikor bekapcsolom a gépet, nem csak a látogatottsági statisztikák érdekelnek, meg a népszerű oldalaim, hanem a reakcióitok, az üzenetek, amiket küldetek nekem.

Ha látom, hogy valaki zölden világít, akkor reménykedek abban, hogy írni fog nekem, magától is, talán, és nem kell folyton nekem zaklatni, hogy Szia, otthon veletek mi újság?

Szeretem, amikor vicces képeket, videókat vagy orosz zenéket kapok, amikor alvós napom van, és egy pasi egész nap hülyeségeket küld nekem.

Persze, több száz kilométer távolságról beszélgetni valakivel nem ugyanaz, mint személyesen látni a szemét, érezni az illatát, megérinteni, vagy megölelni, tudom.

De várom, hogy csipogjon a csetablak, vagy csörögjön a skype. Mert hiányoztok.

A képet a vedohalok.hu oldalról szedtem.