Im Stau

Ma felszenteltük a hóláncot. Bár nem terveztem.

Délelőtt kicsit csepergett az eső, pont tökéletesnek tűnt az út egy nagybevásárlásra.

Amikor leértünk a völgybe a bolthoz, már szállingózott a hó, de nem volt vészes. Almás sütit akartam sütni, ahhoz kellett tojás, meg pár napra elegendő kenyér, tej, szalámi, sör is került a bevásárlókosárba. Kb. fél óra alatt végeztünk, aztán elmentünk a Drogériába vitaminokat meg új illatú tusfürdőt, mosószereket venni. Na, ekkor már annyira esett a hó, hogy a déli kávézást meg sem ejtettük a kedvenc cukrászdánkban, inkább elindultunk, fel a hegynek.

Bár még csak nulla fok volt, az út annyira csúszott, hogy nem kicsit paráztam. Ha elveszítem a lendületet, akkor nem megy feljebb a kocsi, ha túl gyorsan megyek, átcsúszok a túloldalra, ahol a kanyarból bármikor jöhet a busz.

Hólánc a csomagtartóban, még originál gyorskötözővel.

És az egyik kanyarban megállt a sor. Egy kamion, mellette egy sörszállító teherautó, és állnak.

Hogy fogok így felmenni? Meliiii! Most mi lesz? Meg kell állni.

Az előttünk levő kocsik nagy bőszen elkezdik feltenni a hóláncokat, a tükörben látom, hogy mögöttünk is. Akkor itt szerelés lesz. De hogyan?

Meli kipattan a kocsiból, színjég az út, szakad a hó, és odamegy az előttünk álló zillertali rendszámú autóshoz, hogy lenne egy kis problémánk, mert nem tudunk hóláncot szerelni.

Szó nélkül hátrajön hozzánk a pasi, három perc alatt teszi fel a két láncot a hátsó kerekekre, megjegyezve, hogy ezekkel nem jutok sokáig-igen, igazi magyar vétel, de nekem most csak kb. 200 métert kéne megtenni. Felfelé, a szerpentinen.

De áll a sor, senki nem mozdul, néhányan megfordulnak, és visszamennek a lenti faluba.

Melinda pedig gyalog elindul felfelé, megnézni, mi a helyzet az elakadt kamionnál. Miközben én még mindig azon izgulok, hogy a jégen egyszer csak elkezd visszacsúszni ránk a sok autó, és meg sem állunk a szakadék aljáig. Tudom, gyengék az idegeim...

De legalább megtudtuk, hogy hóláncszerelés van valahol feljebb is, nem is látni a sor elejét. Kb. háromnegyed órát álltunk a hegyen, közben a csomagtartóból megettük a jégkrémeket is.

És én továbbra is paráztam, azon, hogy mi van, ha elszakad a hólánc, vagy ha nem is bírja így sem az autó. De Melinda teljes nyugalommal közölte, hogy akkor majd szerez egy kötelet, és valaki felhúz bennünket.

Aztán szép lassan elindult a sor, kb. 10-zel araszoltunk felfelé, és három kanyarral feljebb már ott állnak a rendőrök, és csak a hóláncos autókat engedik tovább. Se felfelé se lefelé nem lehetett ekkor már másképp menni.

Azt persze mondanom se kell, hogy se kesztyű, se sapka, se sál nem volt nálam, és fehér kabátban voltam. Elvégre szabadnap van, és csak kocsival jövünk-megyünk, hideg sincs. Vagyis nem volt.

Tanulság? Mindig legyen nálad meleg cucc, hólánc, némi enni és innivaló, és legyen bátorságod szólni valakinek, hogy segítsen. Vagy maradj a parkolóban.

Elkészült közben itthon az almás süti is.