Ha az álmaink magasra szállnak, meg kell küzdenünk értük

2012. január 14., szombat

Egynapos Zimmerbursch

A Zimmerbursch a fiú szobalány. Ha valaki nem tudná. Létezik, tényleg.
Ma nálunk is volt egy magyar fiú próbanapon.
Hetek óta minden nap elmondják, hogy le leszünk cserélve, hogy a magyarok slamposak, lassúak, és nem szeretetből dolgozunk, hanem a pénzért. Nem igazán értem, hogy ha valóban egyik napról a másikra találnak helyettünk másokat, ahogy mondják, akkor minek játszanak velünk még, ha meg ezzel akarnak motiválni, akkor én rossz suliba jártam, mert engem ez inkább elkeserít, mint ösztönöz. Hogy hiába csinálok meg mindent, az eredmény szerintük brutál.
Na, és ehhez jön, hogy az első próbanapos új ember, aki nyilván valamelyikünk helyére jön, az fiú és magyar.
A srác folyami hajón dolgozott korábban, ennek tapasztalatával kellett ma egy négy csillagos szobát úgy megcsinálnia, hogy semmilyen instrukciót nem kapott hozzá.
Pont az én emeletemre osztották be, a főnök mérte az időt, hogy mire készül el. Egy olyan szobával, amit még soha nem látott, egy olyan hotelban, aminek a szokásait nem ismerte. Csak azt mutathattam meg, mit hol talál a kamrában, és elmagyarázhattam a kódokat a gyerekágyról meg a kanapéról. Aztán ki lettem zavarva a szobából.
Már eleve fura volt nekem is, hogy egy magas, izmos fiú matracot huzatol vagy kádcsapot políroz, de mindenki maga dönti el, miképp valósítja meg önmagát.
Persze, ő sem ennek tanult, ő is területi vezető volt, és embereket irányított korábban otthon, de fele ennyi pénzt sem kapott érte.
A szoba nem túl gyorsan, de elkészült, tiszta lett, és a dolgok is nagyjából a helyükre kerültek.
A délutánt velem töltötte, végre nekem is volt Springerem, de rájöttem, nem is olyan jó dolog nekem leosztani, hogy akkor légyszi, pucold ki a wc-t, meg porszívózz. Mert mást nagyon még nem lehetett rábízni, hisz hol is kereste volna a köntös kitűzőt, vagy a krémeket, szappanokat.
Néha azt éreztem, hogy hátráltat a sok kérdésével, de közben belegondoltam, én ennél is rosszabb lehettem az első napon, és velem mindenki nagyon türelmes volt.
Szerencsére hamar rájött, hogy ha nem gondolkodik és nem keres logikát a dolgok mögött, akkor minden sokkal gyorsabb, és még röhögni is lehet egymáson munka közben.
Amikor végeztünk az emelettel, a Residens rész lépcsőházát kellett felmosnia. Itt megvillantotta táncos tudását, tényleg nagyon lelkes és vicces volt.
Alapvetően viccesnek gondolom, ha valaki fiúként szobalány lesz.
A csavar most jön.
A próbanap végére eltűnt a főnökünk, így ő nem tudta, hogy maradhat-e, és ha igen, hol aludhat. Mert ugyan mutattak neki egy szobát, de kulcsot nem kapott hozzá.
A főnökünk épp kontrollozta a Mitarbeiter Haust, ahol lakom, -igen, megnézte, rend van-e a szobákban, milyen a vízcsap a fürdőnkben-így találkoztam vele, és szóltam neki, hogy a magyar fiú várja.
Csak telefonon hívta fel, és küldte haza, hogy még a jövő héten tesztel embereket, és azután dönt.
Hogy miért vagyok kiakadva? Idejön valaki majdnem ezer kilométerről, dolgozik egy egész napot, kap egy kis ebédet, és este mehet haza. Alvás nélkül. És ezt telefonon közlik vele.
Vagy fizessen egy panzióban magának jövő hétig szállást, hogy megtudja, kell-e ide.
És miért teszik meg ezt velünk? Mert holnap is fog jönni valaki, meg holnapután is, és a jövő héten is, és dolgozik egy napot ingyen, hátha felveszik, és az utolsó ötvenezer forintjából megtankolja az autóját, éjszaka utazik, reggeltől estig dolgozik, aztán vagy felveszik vagy nem.
Ennyire egyszerű.
Mi pedig látjuk, hogy már körülöttünk is fogy a levegő, hiszen lehet, hogy pont az én helyemre jön az, akit betanítok a munkára.

A képet az LG porszívó oldaláról szedtem le.

4 megjegyzés:

  1. Igen, elofordul, sokszor tipikus a tortenet, de...
    Szerintem minden a szerencsen mulik, hogy ki milyen helyet, munkaltatot fog ki. Mert az en munkaltatom pl. (iszonyu nagy csaladi vallalkozas) nagyon sporolos. A ferjem szallodaja (munkakorulmenyek, stb. kifizetik a tulorat, nalunk nem) meg egy alom.

    VálaszTörlés
  2. en meg befizetnek egy porszivos fiura. olyat meg nem lattam... esetleg at is engednem neki a porszivotologatast egy idore. erdekel valakit egy tengerentuli allas? magasak (6 lab) elonyben.

    VálaszTörlés
  3. @oboriska:engem érdekelne:)175cm vagyok:D

    Igen, nagyon mások ezek szerint a munkáltatók. Én a tartomány legrégebbi és leghíresebb 5*os szállodájában vagyok szintén szobalány, úgyhogy itt is van elvárás bőven, de csak ámulok és bámulok, h szegény Szilva milyen szar helyre ment, annak ellenére hogy az "csak" egy 4*os szálló.
    Mondjuk lehet, hogy a hozzáállásán sem ártana kicsit változtatnia, és akkor nem kellene attól félnie, hogy talán az ő helyére keresnek valakit....

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Teljesen igaza van Szilvának! Tényleg szemét módon bánnak velük, és kihasználják, hogy csóró magyarok! A hozzáállásával pedig semmi baj, nyilván csak itt a blogban osztja meg a gondolatait, amiket ott tilos kimondania. Ez teljesen rendben van. Gondolom, Szilva is félti az állását, és nem tesz semmi meggondolatlanságot, de a véleményt attól még tehet.
      A srácot pedig rohadtul sajnálom, valóban nagyon kib*sztak vele! :(

      Törlés