Sokáig csak a saját kudarcomként éltem meg, hogy nem találom a helyem otthon, hogy nem találok olyan munkát, ami nekem is tetszik, és jól tudom csinálni.
Nagyjából olyan ez, mint a párkeresés.
Amíg benne vagy egy biztosnak és öröknek hitt kapcsolatban, eszedbe sem jut értékelni a biztonságot, kiszámíthatóságot. Mint egy munkahelynél. Ha közel tíz évig dolgozol egy helyen, nem tűnik fel, hogy a világ tele van szerető típusú cégekkel.
Az, hogy be legyél jelentve, ki legyél fizetve, és esetleg a főnöködre szakmailag is fel tudj nézni, elég nagy elvárásnak bizonyult.
Vagy csak én nem futottam bele az igaziba. Itt sem. Vagy már én voltam túl gyanakvó. Itt is.
És éltem meg a saját kudarcomként, bújtam el a világ elől, a barátaim elől, és már nem is akartam beszélni arról, hogy hány helyre küldtem önéletrajzot, hogy hány helyre írtam próbacikket, és hány helyről nem jött pozitív válasz.
Talán könnyen feladtam, és nem nyomultam eléggé. De amikor úgy érzem, nem a jó pillanatban bukkannak fel a lehetőségek, vagy nem azok a lehetőségek jönnek, amire várok, akkor el lehet keseredni.
Olyan ez, mint a párkeresés.
A de kár, hogy nem két éve találkoztunk, amikor még nem volt feleségem, vagy de kár, hogy nem egy év múlva találkozunk, amikorra talán kicsit kitombolom magam. De kár. És hol van, akinek pont akkor, pont ott én kellek? Nem egyszer.
És hol vannak azok a cégek, akiknek én kellek? Minden szabályt betartva?
Miért kell külföldre mennem, ha más az álmom?
Miért nem lehet ma Magyarországon jól élni abból, amiért az ember éveket tanult, amihez ért, amihez jobban ért, mint sokan, akik mégis ebben dolgozhatnak?
Miért nekem nem jön össze semmi?
És közben rájövök, hogy nem csak nekem nem jön össze, hogy volt tanítványok, volt szerelmek is egész mást dolgoznak, mint amit szeretnének, hogy sokan még nem mernek elindulni, és hozzám hasonlóan a végsőkig várják a csodát.
A csoda pedig nem jön házhoz. Nekem kellett elindulni, hogy új valóságot teremtsek megamnak.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése