Amikor kiderült, hogy a szabadúszó tanácsadás és írás nem jövedelmez még annyira, hogy ebből eltartsam magam, akkor elkezdődött az őrült munka keresés.
Első kör: ismerősök. Hát, hagyjuk. Vagy tényleg senki nem tudott segíteni, vagy nem is akart igazán. Mert vagy félti a saját helyét, ha engem beajánl, vagy jó érzés kicsit látni a másikat lefelé csúszni, vagy csak lusta volt megkérdezni a főnökét vagy néhány haverját. Senkinek nem könyörögtem, aki segített, annak köszönöm, az apró megbízások is mind nagyon jól jöttek.
Második kör: álláskereső portálok, ügynökségek. Ismeretlenül is elküldtem vagy 200 önéletrajzot, pályázatot, előzetes marketing tervet és referenciákat. Volt vagy 10 hely, aki vette a fáradtságot az automatikus, köszönjük a jelentkezését, majd tájékoztatjuk levélre, azóta sem hallottam róluk. Volt pár hely, aki hónapok múlva dobott egy köremailt a köszönjük, nem válasszal, és voltam pár személyes interjún is. Hááát, itt többnyire az első kör után köszöntük meg a lehetőségeket, mert vagy a nettó 80 ezer nem jött össze, vagy belekérdeztem a marketing vezetőnél egy olyan szakmai dologba, amiről neki fogalma sem volt, hogy létezik, vagy csak szimplán vagy túl sok vagy túl kevés voltam az adott pozícióra.
Vannak még élmények, mert megkerestek biztosítós cégek is, tapasztalatszerzésnek elmentem ilyen interjúra, tesztkitöltésre is. A baj az volt, hogy mivel ismerem ezeket a kiválasztási folyamatokat, tudtam, hol vannak a nem valóságos ígéretek. Tehát, ügynök sem lettem.
Volt néhány igazán „komoly” interjú ajánlat korábbi ismerős cégtulajdonosoktól. Ők pasik, többnyire családapák. És inkább szeretőt kerestek, mint új titkárnőt. Ezeket kihagytam, bocsi.
Na, ezt csak azért említem, hogy lássátok, mindent kipróbáltam.
Jut eszembe, még olyan helyekre is jelentkeztem, akik egyáltalán nem kerestek marketingest, de a weboldalukat vagy a facebook profiljukat látva felajánlottam szakmai segítségemet nekik. Na, hányan hívtak vissza?
Közben pedig teltek a hetek, elmúlt a nyár, és elfogyott a türelmem. A világgal és önmagammal szemben is. Ahogy fogyatkozott a pénzem, úgy lett egyre magasabb a törlesztő részlet, az üzemanyagár, és a rezsi is.
Az ember lánya így 30 fölött nem ülhet a szülei szoknyáján örökre, nem várhatom a csodát még hónapokig, mert tudjuk, se királyfi fehér lovon, se mézeskalácsból kerítés nincsen.
Illetve az van, meseházakkal, és hegyekkel-erdőkkel, csak mások laknak benne, nem én.
Nekem marad most az, hogy letörölhetem a kerítést, de bele nem kóstolhatok.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése